A
világ legrövidebb fegyveres összecsapását, amelyet ultimátum
és hadüzenet előzött meg, egy szétszórt figyelmű helyi lakos
sem biztos, hogy észrevette. Az 1896. augusztus 25-én elhunyt,
angolbarát Hamad bin Tuvaini szultán halála után unokaöccse,
Kalid bin Bargas ragadta magához Zanzibár irányítását. A britek
viszont egy másik utódnak, Hamud bin Mohamednek örültek volna,
akivel szerintük jobban tudtak volna együttműködni. Ezért ultimátumot
adtak az új szultánnak, hogy mondjon le a hatalomról. Ő ezt
nem tette meg, így augusztus 27-én, reggel 9 órakor öt brit
hadihajó elkezdte lőni a palotát, ahol híveivel együtt elbarikádozta
magát. Eközben partra szállt több angol tengerészgyalogos alakulat
is. A királyi épület hamarosan ledőlt, a britek pedig precízen,
45 perc után abbahagyták a tüzelést. Kalid bin Bargas a német
nagykövetségre menekült, Hamud bin Mohamedet megkoronázták,
a támadók pedig kártérítést fizettek a rommá lőtt épületért.